2011. június 30., csütörtök

Rozmann Károlyné: Aki Isten nevében szól - Jelenlegi ára: 605 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Aki Isten nevében szólA könyv listaára: 698 Ft. Leírás:
A kicsiny könyv a bibliai próféciákról és prófétákról szól. Szerzője azt igyekszik elmagyarázni egyszerű, közérthető szavakkal, miként lehetséges az, hogy voltak olyan emberek, akik valóban Isten nevében, mintegy Isten megbízásával fordultak, fordulhattak az emberhez, az emberiséghez. Rozmann Károlyné nem a bibliatudomány eszközeivel és az egzegetika módszereivel, hanem az átlagos Biblia-olvasó hívő módjára magyarázza el, kik is voltak a próféták, miként szóltak, szólhattak Isten nevében, és - főleg - azt, hogy a prófétai szavak mit jelentenek, jelenthetnek napjainkban. - Hívő, vallásukat gyakorló keresztény (protestáns) olvasóknak ajánlható kötet. ISBN: 963-86255-6-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 605 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 15:42
. Rozmann Károlyné: Aki Isten nevében szól - Jelenlegi ára: 605 Ft

Next piros csíkos playsuit/napozó 12-18, 86 - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Nemrég vettem ezt az édes next matrózcsíkos napozót a kislányomnak, de sajnos kicsi lett. Használt, de hibátlan állapotú.
Váll-ülep távolság: 40 cm


Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Az aukció vége: 2011-07-08 14:43
. Next piros csíkos playsuit/napozó 12-18, 86 - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Új Sony Ercicson XPeria X8 Fehér - Jelenlegi ára: 22 000 Ft

Új készülék, vodás garanciával. Fehér


Jelenlegi ára: 22 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 14:18
. Új Sony Ercicson XPeria X8 Fehér - Jelenlegi ára: 22 000 Ft

Stierlin: Katedrálisok, templomok és mecsetek - Jelenlegi ára: 5 560 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Katedrálisok, templomok és mecsetekA könyv listaára: 6950 Ft. Leírás:
A hatkötetes sorozat elsőként ismertetett kötetében az emberi hit által létrehozott nagyszerű építmények elevenednek meg - szinte szó szerint. A különleges album kihajtogatható oldalain kultikus építészeti remekműveket csodálhatunk meg. A keresztény templomok közül a szíriai Szent Simeon-emléktemplom, az epheszoszi Szent János-bazilika, a konstantinápolyi Hagia Sophia, az etiópiai Szent György-sziklatemplom, a pisai Campo dei miracoli, a reimsi Notre-Dame, a gdański Szűz Mária-székesegyház, a sevillai Katedrális, az ely-i Szentháromság-székesegyház, a Mont Saint-Michel, a prázsmári erődtemplom, a firenzei dóm, a córdobai mecset-katedrális, a római Szent Péter-bazilika, a kizsi hagymakupolás fatemplom, a melki apátság, a szentpétervári Szmolnij és a brasíliai Notre-Dame kapott helyet a válogatásban. Az iszlám, buddhista és zsidó vallás nagyszerű alkotásait a mekkai mecset, a jeruzsálemi sziklamecset, a szamarrai nagymecset, egy japán buddhista templom, a narai Hórjúdzsi, az ezerarcú Buddha kambodzsai temploma, a Buddha-ereklyét rejtő thaiföldi Wat Phra That Doi Suthep, a Tanah Lot nevű indonéziai hindu szentély, a Tadzs Mahal, a Kék Mecset, a Maliban található dzsennéi agyagmecset és a berlini új zsinagóga képviseli. A nagyszerű, levegőből készített panorámaképeken túl mindegyik szakrális épületről színes képekkel illusztrált rövid ismertetés olvasható a kiadványban. ISBN: 963-9534-53-6 -978-963-9534-53-7A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 5 560 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 13:55
. Stierlin: Katedrálisok, templomok és mecsetek - Jelenlegi ára: 5 560 Ft

Dalnoki Tamás: Kivonatos vámtarifa magyarázat - Jelenlegi ára: 5 785 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Kivonatos vámtarifa magyarázatA könyv listaára: 6090 Ft. Leírás:
2002. április 19-től nemzetközi kötelezettségvállalásunknak megfelelően a külügy- és a pénzügyminiszter módosította a Kereskedelmi Vámtarifát. Ehhez kapcsolódóan jelentős mértékben változott a Vámtarifa-magyarázat is, amely alapelveit tekintve 1996. évtől nem módosult. Jelen kiadás 2007. elejéig használható. A kiadvány nem pótolja a pénzügyminiszter rendeletének hivatalos szövegét, és igazából csak a Kereskedelmi Vámtarifával együtt alkalmazható. Felépítése, szóhasználata okán azonban felhasználható szaktanfolyamok tanítási segédkönyveként, valamint a napi vámkezelések során felmerülő áruosztályozási problémák esetében kiindulási pontként. ISBN: 963-388-343-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 5 785 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 13:19
. Dalnoki Tamás: Kivonatos vámtarifa magyarázat - Jelenlegi ára: 5 785 Ft

GYÖNYÖRŰ RÉGI FALIKÉP - DOMBORMŰ - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Gyönyörű régi falikép -dombormű
hátulján mélynyomással jelzett
mérete: 23 cm x 25 cm
hibátlan, ép állapotban
anyaga:   cserép -kerámia
kitűnő dekoráció parasztházba, borospincébe, rusztikus
stílusban berendezett családi házba .
licitálás előtt szívesen válaszolok kérdésére.
Átvehető személyesen Kerepesen, vagy megbeszélés szerint Bp. -en Örs V. térnél és közelében.



Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 13:00
. GYÖNYÖRŰ RÉGI FALIKÉP - DOMBORMŰ - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

3.2 ghz prescott - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Tesztelt, működik!
http: //www. cpu-world. com/CPUs/Pentium_4/Intel-Pentium%204%203. 2%20GHz%20-%20RK80546PG0881M%20(BX80546PG3200E). html


Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 21:24
. 3.2 ghz prescott - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Álomszép George szett a legtündéribb szandival - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


TReNdi BAbA
HIBÁTLAN ÁLOMSZÉP IGAZI HERCEGNŐRE VALÓ george SZETT
3-6 hó, de sokkal tovább is jó, mi 8 és fél hónaposak vagyunk a kis szandi (beleírt 0-3hó) sajnos már nagyon szák, ezért kerül eladósorba, egyetlen egyszer volt rajtunk!
Kérésre szívesen mérek, sajnos most nincs időm mindent leméregetni!
RUGALMAS VAGYOK! BÁRMI KÉRDÉS, OHAJ SÓHAJ, CSAK ÍRJATOK!!!
Posta csak sacc, simán saját felelősségre postázok! Személyes átvétel  Szentendrén lehetséges. A ruhák higiénikus, tiszta otthonunkból származnak, nem koszosak, nem szakadtak, nem bolyhosak, nem dohosak!!! A rucikat mosódióval mosom és extra érzékeny baby öblítővel öblítem, vasalva csomagolom!



Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 21:00
. Álomszép George szett a legtündéribb szandival - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

A világ legkisebb digitális mini DV akció kamera - Jelenlegi ára: 1 Ft




Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 20:30
. A világ legkisebb digitális mini DV akció kamera - Jelenlegi ára: 1 Ft

Fehér ing.Új! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

fehér ,
divatos ing.
ÚJ!


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-10 19:40
. Fehér ing.Új! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

40es női velúr cipő új - Jelenlegi ára: 500 Ft

40es női velúr zárt átmeneti cipő , nem volt használva


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 19:24
. 40es női velúr cipő új - Jelenlegi ára: 500 Ft

ÚJ Mini Mikrofon laptop notebook PC - Jelenlegi ára: 1 190 Ft


Ismerj meg oldalunk
Értékeléseink
További termékeink
Több éves tapasztalat
Vevőközpontúság
Gyors szállítás
Hosszútávú magyarországi garancia
Magyarországi készlet
Óvakodjon azoktól az eladóktól akik a termékeiket több hetes rendelési idővel külföldről szerzik be:
A termék több hetet késhet rosszabb esetben elveszhet
A vámot és az ÁFA-t önnek kell megfizetnie ez 30-40%-al is növelheti a költségeit
Ha a terméken márkajelzés található, önnek kell igazolnia az eredetiséget, amennyiben nem tudja, a terméket efoglalhatják önt pedig
felelőségre vonhatják
Akár a vásárlás másnapján kézhez kaphatja a terméket!
A rendeléseket legtöbbször már a vételár beérkezésének napján, de legkésőbb 24 órán belül postázzuk! Készletről dolgozunk, így nem kell heteket várni míg kézbesítik a terméket! Előfordulhat, hogy alkalmanként néhány termékünk nincsen raktáron, ez esetben 2 héten belül tudunk szállítani. Természetesen, ha ez Önnek nem megfelelő, elállhat a vásárlástól
Rendeltetésszerű használat esetén új termékekre 3 hónap használt termékekre 1 hét cseregaranciát vállalunk. A terméket visszaküldés után cseréljük. A visszaküldés költségei a vevőt, az új termék szállítási költségei az eladót terhelik. A szállítási és tranzakciós költségeket nem áll lehetőségünkben visszatéríteni.
Fizetési lehetőségek:
Banki átutalás
Banki befizetés
Utánvétel
Rózsaszín csekk
Személyes átvétel: Pécs
Mini mikrofon
Teljesen új termék!
Tulajdonságok:
- Egyszerűen használható, csupán csatlakoztatni kell
- Mindössze 36*36*13mm
- Nem szükséges hozzá driver
- Nem szükséges hozzá külön áramforrás
- 3, 5mm-es jack csatlakozó
- Minden operációs rendszert támogat
- Frekvencia: 20Hz-20Khz
- Érzékenység: -39dB
Ha bármi kérdése van a termékkel kapcsolatba nyugodtan tegye fel. Általában még egy órán belül, de legkésőbb még az esti órákban válaszolok!
Csomag tartalma:
1x Mikrofon
Ajánlott termékek a kategóriában:
Több termék együttes vásárlása esetén kedvezmény!
Médialejátszó
MicroSD
Kártyolvasó
USB kontroller
Memory Stick adapter
Az ajánlott termékeket megtalálja az "További termékeink" menüpont alatt, vagy ide kattintva!
Szállítási információk
A terméket feladása a legtöbb esetben már a vételár beérkezésének napján, de legfeljebb 24órán belül megtörténik! A postázásról e-mailben értesítést küldünk.
Szállítási költségek:
1, Sima elsőbbségi levél: 350Ft          (Csak a vásárló felelőségre! )
2, Ajánlott elsőbbségi levél: 450Ft
3, Utánvétel: 1010Ft
Sikeres vásárlás esetén, a vatera 2db e-mailt küld, melyekben minden szükséges információ megtalálható a probléma mentes adásvételhez! Kérem olvassa át figyelmesen!



Jelenlegi ára: 1 190 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 18:48
. ÚJ Mini Mikrofon laptop notebook PC - Jelenlegi ára: 1 190 Ft

Páriss Pál: A valóság országában - Jelenlegi ára: 1 045 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A valóság országábanA könyv listaára: 1200 Ft. Leírás:
A borítón feltüntetettekkel ellentétben nem Benedek Elek, hanem Páriss Pál nevéhez köthető, eredeti nyelvezetű, ifjúsági fantasztikus regény különös egyvelege fikciónak és valóságnak. Meseország ifjú uralkodójának és alattvalóinak komoly betegsége van: álomkór. A király múlhatatlan álmossága és unalma komoly veszéllyel fenyegeti birodalmát mindaddig, amíg egy bölcs kancellárja, Liborius mester meg nem győzi felséges királyát és annak többi tanácsadóját arról, hogy országuknak lépést kell tartania az őket körülvevő nagyhatalmakkal. A birodalom bölcsei hosszas tanácskozás után arra jutnak, hogy gondjaik a modernség és divatosság hiányával magyarázhatók. Az 1913-as kiadása óta először napvilágot látó, serdültebb leányoknak és fiuknak szóló történet szálai finoman vegyítik egymásban a történelem és irodalom egykori látképét. ISBN: 978-963-7377-22-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 045 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 18:23
. Páriss Pál: A valóság országában - Jelenlegi ára: 1 045 Ft

BeYu 3-as szemhéjpúder féláron! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Egyszet próbált BeYu szemhéjpúder 3 gyönyörű egymással kombinálható színben!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 18:00
. BeYu 3-as szemhéjpúder féláron! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Focus Dailies All Day Comfort Toric kontaktlencse - Jelenlegi ára: 6 290 Ft

Kérjük, nézze meg a galériában többi termékünket is! Hiszünk abban, hogy nincs Magyarországon nálunk olcsóbb - átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol! Kérjük, ha kontaktlencsét rendel tőlünk, rendelése során a megjegyzés részben küldje el nekünk a kontaktlencse paramétereit! (dioptria, görbület, tórikus lencséknél még cylinder és tengely. Köszönjük! ) Kiszerelés: 30 db / doboz Hordási idő: 1 nap Gyártó: Ciba Vision Rendelhető dioptriatartomány: -8. 00-tól +4ig,  
- 6. 00 és +4. 00 között 0, 25 dioptriánként,  - 6. 00 felett 0, 5 dioptriánként Rendelhető görbület-értékek: 8. 6   Termékleírás: A Dailies termékcsalád megszokott kényelmével és higiéniájával. A Focus Dailies Toric a legmagasabb minőségű anyagokkal készül, ezáltal garantálva a hosszú távú kényelmet és a stabil pozíciót a szemen. A Focus termékcsalád a Ciba Vision egyik legkönyebben kezelhető lencséi. A behelyezése és az eltávolítása olyan egyszerű mint az ABC. A Focus Dailies Toric egy lágy tórikus kontaktlencse, amely az egyedi kialakításával segít korrigálni az asztigmatizmust. A tórikus lencse előnye a cilinderes szemüveggel szemben, hogy jóval nagyobb látóteret kínál, a Focus Dailies Toric lencséktől megszokott komfort és kényelem érzésén felül.   Az átvétel és fizetés menete: - Kérjük jelezze a Vaterás vásárlás során, hogy
-* futárral vagy személyesen szeretné-e átvenni a terméket. (A házhoz szállítás díja 899 forint, 15. 000 forint összértékű rendelés esetén ingyenes. A személyes átvétel Budapest belvárosában található irodánkban ingyenes)
- * készpénzben vagy banki utalással kíván-e fizetni.
- Ön a Vaterás leütést követően megkapja a visszajelzést elérhetőségeinkkel. Kérnénk, hogy ezt követően küldjön nekünk egy válasz emailt a következő adatokkal: dioptria-érték, görbületet (és tórikus, multi/bikofális lencsék lencsék esetén a további szükséges paraméterek). Szintén jelezze, hogy milyen módon kívánja átvenni és kifizetni a terméket.
- Mi ezután visszaigazoljuk megrendelését és a várható szállítási időt, amely várhatóan 2-4 munkanap (esetleg ritka dioptriák és tórikus lencsék esetén 4-10 munkanap) lesz.
- Végül egy újabb emailben értesítjük Önt, amikor a termék raktáron van és személyesen átvehető vagy átadjuk a futárnak.
- Személyes átvétel esetén Ön megkapja irodánk címét és az útbaigazítást térképpel. Munkanapokon 9. 00 és 17. 00 között várjuk Önt irodánkban. A futár a megadott szállítási címre (házhoz vagy munkahelyre) viszi a termékeket, a feladást követő 24 órán belül. Amennyiben nem találja Önt, akkor még legfeljebb 2 alkalommal próbálkozik a kézbesítéssel. A kiszállítás hétfőtől szombatig naponta 8. 00 és 20. 00 óra között történik. - 30 napos visszavételi garanciát adunk a sértetlen, bontatlan csomagolású termékekre (a törvényileg kötelező 8 napos elállási jogon felül) Ha vannak még kérdései, írjon nekünk! Bármely további kérdését szívesen megválaszoljuk!
Nézze meg további termékeinket is! Szerintünk nálunk találja Magyarország legolcsóbb kontaktlencséit, folyadékjait és szemcseppjeit! Átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol.
Kellemes vásárlást kívánunk, és reméljük, hogy visszatérő vásárlónk lesz!
Az eOptika csapata



Jelenlegi ára: 6 290 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 17:18
. Focus Dailies All Day Comfort Toric kontaktlencse - Jelenlegi ára: 6 290 Ft

Köthe, Rainer: Építészet - Várak és lovagok - Jelenlegi ára: 2 870 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! ÉpítészetA könyv listaára: 3500 Ft. Leírás:
Építészet és az építészettörténet iránt érdeklődő, iskoláskorú gyerekek figyelmébe ajánlható a kötet, amelynek első fejezetében az ősember által lakott otthonokat ismerhetjük meg, majd a rövid településtörténeti összegzést az építőanyagok készítésének áttekintése, a különböző háztípusok, az építkezési alapfogalmak és napjaink építészetének bemutatása követi. A kiadványt ez alkalommal a Várak és lovagok, továbbá Az indiánok és a vadnyugat című ismeretterjesztő filmet tartalmazó DVD-lemez kíséri. ISBN: 978-963-9446-92-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 870 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 16:43
. Köthe, Rainer: Építészet - Várak és lovagok - Jelenlegi ára: 2 870 Ft

Szivecskés pamut ágynemű Barbie babához! - Jelenlegi ára: 390 Ft

Szivecskés pamut ágyneműgarnitúra!
Jó minőségű, igényes, kiváló ajándék!
Paplan és párna (1-1db). Anyaga pamutvászon, vatelin töltőanyaggal. Szatén masnikkal díszített. A paplan hátoldala fehér. Méretei:
paplan kb 15x22
párna kb 6x10
Mosógépben egyszerűen, biztonságosan kimosható.
Pizsama is kapható hozzá, megtalálod az aukcióim között.
Ennél az ágyneműnél a nagy kereslet miatt postázás először 06. 13-án lehetséges!
*****
Figyelem! Érdemes megnézned a többi rucimat is, hiszen 3000 Ft fölötti vásárlásnál
NINCS POSTAKÖLTSÉG!



Jelenlegi ára: 390 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 16:14
. Szivecskés pamut ágynemű Barbie babához! - Jelenlegi ára: 390 Ft

2011. június 29., szerda

gyermek pizsama - Jelenlegi ára: 300 Ft


Eladó a képen látható kis pizsama, 86-os méretben.
Postai költségek díjszabás 2011-ben:
Levél
Elsôbbségi Nem elsôbbségi
Szabványméretű
30 g-ig      115         90
Egyéb          Ft          Ft
50 g-ig      160        120
100 g-ig     200        160
250 g-ig     255        195
500 g-ig     425        355
750 g-ig     705        585
2 000 g-ig   920        735
+ ajánlott díj   225 Ft.


Jelenlegi ára: 300 Ft

Az aukció vége: 2011-07-10 15:29
. gyermek pizsama - Jelenlegi ára: 300 Ft

Fonott gyöngysor - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Fonott gyöngysor. Hibátlan.
Anyaga: fa
Hossza: 50 cm.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-09 15:01
. Fonott gyöngysor - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Tibeti ezüst ásvány k. gyűrű - napkő 17 mm - Jelenlegi ára: 600 Ft

Tibeti ezüst ásvány köves gyűrű - napkő
Gyönyörű, nagyon mutatós darab, akár hétköznapra, akár alkalomra.
Az ásvány nem ragasztott!
Az ásvány mérete: magassága: 1, 4 cm / szélessége: 2 cm
Mérete: 17 mm belső átmérő
súly: 8 g
Tibetben mindig fontos szerepet játszott az ékszer mind az öltözködés kiegészítőjeként, mind pedig a spirituális és hétköznapi életben. A buddhizmus hatásai észrevehetőek az ékszerkészítésben is, a beavatottak által készített ékszerek a természetfelettivel való kapcsolattartást éppúgy szolgálják, mint a sötét erők ellen való védelmet, sok helyen amulettként használják.
A tibeti ezüst ékszerek rusztikusak, majdhogynem befejezetlennek tűnnek. A manapság divatos tibeti ezüst kifejezés egy ezüstötvözetet takar, melynek max. 40%-a ezüst, felülete miatt az általunk ismert ú. n. sterling ezüstnél valamivel sötétebb.
Szerte a világon a legnépszerűbb divatelemek egyike.
Ugyanúgy tisztítást, ápolást igényel, mint a sterling ezüst.
De a hagyományos ezüsttel ellentétben - csekélyebb ezüst tartalma  miatt - ezüsttisztító folyadékban nem tisztítható, inkább az erre alkalmas speciális rongy használata ajánlott.
Az európai unió országaira vonatkozóan 2004. 01. 01-én életbe lépett új, a magán adás-vételi jogokat szabályozó törvény értelmében: az összes aukcióra bocsátott termék és/ vagy áru adásvétele során az eladót nem terheli semmiféle garancia, felelősség, vagy visszavételi kötelezettség a vevőjével szemben. A vevő ezt vásárlásával elismeri és tudomásul veszi. Ennek a figyelmeztetésnek az aukció leírásában szerepelnie kell, egyébként a magánszemély 1 évig terjedő garanciát kell adjon az eladott termékre.



Jelenlegi ára: 600 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 14:41
. Tibeti ezüst ásvány k. gyűrű - napkő 17 mm - Jelenlegi ára: 600 Ft

Konrád György - A VÁROSALAPÍTÓ - Jelenlegi ára: 2 890 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
215691
Konrád György
A VÁROSALAPÍTÓ
A nagy mexikói kortárs, Carlos Fuentes írja: ,, A városalapító-ban Konrád György a modern hadviselés egyik legvisszataszítóbb aspektusát formázza meg, ami nem más, mint a várostervezők hadüzenet nélküli háborúja a városlakók ellen. Az ügyeskedők hadművelete ez az életet élők ellen, azoknak az erőszakos cselekedete, akik, miközben a mi boldogságunkat tervezgetik, egyben boldogtalanságunkat biztosítják. Nincs ebben semmi meglepő; ez mindig is így volt. Ám ami változott, az a tudatosság foka. Mindegy, mennyire rokonszenves nekünk a görög polisz vagy a firenzei városállam, az ő gondjaik iránt csak akkor lehetünk érzékenyek, ha magunk is az övékéivel hasonlatos gondokkal küszködünk. "
A regényt, mely 1977-es első kiadása után cenzúrálatlan formában csak 1992-ben látott napvilágot, Konrád György életműsorozata következő darabjaként jelenteti meg újra az Európa Könyvkiadó.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 2 890 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 14:06
. Konrád György - A VÁROSALAPÍTÓ - Jelenlegi ára: 2 890 Ft

EXTRA kisfiu extra 3 részes 68-74 es együttes - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

SZIA...
ÖRÜLÖK  HOGY BENÉZTÉL HOZZÁM...
SZERETNÉM FIGYELMEDBE  AJÁNLANI PAMUT TERMÉKEINKET.. OLASZ, TÖRÖK ÉS MINIMÁLIS TÁVOLKELETI MINŐSÉGI ÁRUK... MINDENKÉPPEN NAGYON JO MINŐSÉGÜEK ÉS NAGYON SZÉPEK..
NAGYON SZÉPEN KÉREK MINDEN UNATKOZÓ ROSSZ KEDVÜ EMBERT , HOGY KERÜLJÖN EL... ÉN JOKEDVÜ VAGYOK... PERSZE NEM MINDIG VAN AZ EMBERNEK ERRE OKA DE IGYEKSZIK AZ EMBERLÁNYA...
AZ AUKCIO...
KÉPTELEN ALKUDOZÁSBA SENKI NE KEZDJEN MERT UGY GONDOLOM NAGYON KEDVEZŐ ÁRON VAGYUNK...
MIVEL , HOGY UJ TERMÉKRŐL BESZÉLÜNK IGY A MÉRETGARANCIA MINDENKÉPPEN ÉRVÉNYES... RÉGI TÖRZSVÁSÁRLÓINKNAK EZEKBŐL A CSOMAGOKBOL IS JÁR A 10 % KEDVEZMÉNY... GYAKORLATILAG BIZTOSRA AZT TUDOM IGÉRNI , HOGY EGY HÉTEN EGYSZER POSTÁZOK DE EZ NEM MINDIG IGY VAN ÁM EZ A BIZTOS HA EZT MONDOM...
A MÉRETEK PONTOSAN VANNAK MEGADVA, SAJNOS NINCS KAPACITÁSOM MÉREGETÉSEKRE...
CSAK POSTÁZOK, MIVEL SZEMÉLYES TALÁLKOZOKRA  EGYÁLTALÁN NINCS KAPACITÁSOM...
KIVÁNOK NEKTEK VIDÁM NÉZELŐDÉST ÉS SIKERES AUKCIOKAT
nagyon extra68-74es kis garnitura.. jo minőségü nagyon jo kezelhető termék...



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 13:18
. EXTRA kisfiu extra 3 részes 68-74 es együttes - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Akkutöltő Olympus LI-90 DTC-5401-hez - Jelenlegi ára: 4 360 Ft

  Termék információk
Akkutöltő Olympus LI-90 DTC-5401-hez
Kiváló minőségű utángyártott termék
Kompatibilis készülékek:
n. a.
SS54181
-vege- SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGEK FELJEBB A "SZÁLLÍTÁSI ÉS GARANCIÁLIS FELTÉTELEK" MENÜPONTRA KATTINTVA TALÁLHATÓ! A licitálást után a Vatera automatikusan elküldi az kifizetéssel kapcsolatos információkat! Kérjük figyelmesen olvassa végig!
Ha nem kapna ilyen e-mailt kérjük jelezze nekünk e-mailben.
Tekintse meg további termékeinket!   Kattintson ide! Minden ami mobil! Ha termékeink között nem találja a terméket amit éppen keres írjon bátran!
Szerviz és mobiltelefon alkatrészek, kiegészítők akár rendelésre is. Vásárlás előtt kérjük figyelmesen olvassa el alábbi feltételeinket! Általános feltételek
Termékeink értékesítése minden esetben számlával és jótállással történik.
Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Fizetési feltételek
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához.
A fizetési információk elküldése után, amennyiben a kifizetés banki utalással vagy befizetéssel történik kérjük, hogy maximum 5 munkanapon belül fizesse meg a termék ellenérték és postaköltségét a megadott bankszámlára. Ellenkező esetben a termék újra aukcióba kerül és az aukciót negatív értékeléssel kivétel nélkül lezárjuk.
  Postázás, csomagküldés
A termék ára és a postaköltség utalását követő 1 munkanapon belül postára adjuk a vásárolt terméke(ke)t. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-5 munkanap.
A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban meghatározott 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Garanciális ügyintézéssel kapcsolatban kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. A vásárlással elfogadja feltételeinket! Raktárkészletünk naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén.
Így előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését.
Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért felelősséget nem vállalunk!
Egyes termékeknél a termékhez tartozó fotó eltérhet a valóságtól.
Vásárlását köszönjük!
- StartGSM -
 


Jelenlegi ára: 4 360 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 12:55
. Akkutöltő Olympus LI-90 DTC-5401-hez - Jelenlegi ára: 4 360 Ft

Oakley Dispatch napszemüveg új AZONNAL! - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Eladó Oakley  Dispatch új napszemüveg tokkal törlőkendővel, fekete lencsével.
Leütés után egyből tudom postázni.
Usa minőség.


Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 20:55
. Oakley Dispatch napszemüveg új AZONNAL! - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Design állólámpa Kundalini Atomium - Jelenlegi ára: 85 000 Ft

Különleges formájú Kundalini Atomium állólámpa eladó


Jelenlegi ára: 85 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 20:16
. Design állólámpa Kundalini Atomium - Jelenlegi ára: 85 000 Ft

Főkapcsoló P5-160/EA/SVB - Eaton (Moeller) - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Főkapcsoló P5-160/EA/SVB - Eaton (Moeller)
További információ:
A piros forgatókar és rögzítő gyűrűvel rögzíthető a 0 helyzetben
Részletek:
Design: ki / be kapcsoló
Pólusok száma: 3
A reset: igen
Névleges áram megszakítás nélküli Iu: 160A
Névleges teljesítmény AC-3, 400 V: 55 kW
Védelem (IP), elöl: IP65
Száma segédérintkezők általában zárva: 0
Száma segédérintkezők általában nyitott: 0
Száma segédérintkezők a változást: 0
Alkalmas padló rögzítés: nincs
Alkalmas első zár: igen
Alkalmas sínre szerelhető: nem
Alkalmas alap: nincs
Teljes egységet a kabinet: nincs
Adott operációs elem: rövid kar
Felmondás főáramkör: csavaros sorkapocs


Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 19:44
. Főkapcsoló P5-160/EA/SVB - Eaton (Moeller) - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

TV Samsung Plano 21" (54cm) 20.000 ft-ert - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

SÜRGÖS!   Költozés miatt.   TV Samsung Plano 21" (54cm) eladó - távíranyítóval, nagyon jó állapotban.   Irányár: 20. 000 ft.   Közel a Kálvin térhez a Mátyás u. -ban.   Csomagolva kb. 65x56x65cm


Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 19:23
. TV Samsung Plano 21" (54cm) 20.000 ft-ert - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Új eredeti Nike Cortez 72 férfi trikó S akció - Jelenlegi ára: 3 190 Ft

Új, eredeti Nike férfi póló. Az eredetiséget igazolni tudom, kérésre számlával küldöm. Outletből származik, ezért nincsen minden méretben, de aukcióim közt sok méret és szín található, kérlek nézz szét.
Postázom ajánlott levélként vagy utánvétellel, de kérlek vedd figyelembe licit előtt, hogy utánvétellel 2x annyi a postadíj.
A pénz megérkezésének napján, maximum másnap postázok,
Kellemes licitálást kívánok!



Jelenlegi ára: 3 190 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 18:42
. Új eredeti Nike Cortez 72 férfi trikó S akció - Jelenlegi ára: 3 190 Ft

Korán magyar nyelven - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

A Kegyes Korán értelmezése és magyarázata magyar nyelven, 1442 oldalas könyv. Nagyon szép állapotban.


Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 18:16
. Korán magyar nyelven - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

csinos extra moletti nyitott tunika - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

hibátlan szép állapotú moletti  tunika
áttetsző
alapszine khakizöldes árnyalatú
magyar termék , cimke szerint 3XL-es
hátszélessége hónaljnál mérve 98-102 cm
hátulcsípő szélesség 120-124 cm
th 96 cm
uv 60cm
Nézd meg a többi aukciomat is..... köszönöm..... .


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 17:40
. csinos extra moletti nyitott tunika - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Forever plus Gingko tabletta - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Eladó egy doboz Forever Gingko Plus gyógytermék, a 60 darabból még megmaradt 39 darab. Államvizsgára vettem kb egy hónapja, de mivel már nincs rá szükségem így eladnám.
A termékről:
Termék neve: Forever Ginkgo Plus ( memória javító készítmény) 
1 doboz: 60 db
Megjegyzés: A Forever Ginkgo Plust a Forever Living Products a világ egyik vezető gyógynövény-szaktekintélyével együtt fejlesztette ki, a Ginkgo Biloba Extrakt, a Reishi gomba, a Schisandra-bogyó és a gyógyító Fo-Ti kombinálásával. A Forever Ginkgo Plust szinergikus hatású komponensei javítják az agy vérellátását, a rövid- és hosszú távú memóriát, valamint a mentális élénkséget. A készítmény a Ginkgo Biloba levélkivonat mellett, amelynek jótékony hatásait a legutóbbi időben fedezték fel, olyan más gyógynövény- komponenseket is tartalmaz, amelyeket már a kínai gyógynövény-gyógyászatban is igen nagyra becsültek. Forever Ginkgo Plus a "; gondolatok tápláléka";!


Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-09 16:55
. Forever plus Gingko tabletta - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

SZÖRNYEK SZIGETE(JURASSIC PARK) KÖNYV, ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó a Magyar Könyvklub által kiadott Szörnyek Szigete című mesekönyv. Állapota teljesen új, egyszer sem volt olvasva. Ez a könyv a híres Jurassic Park című filmet írja le.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-09 16:28
. SZÖRNYEK SZIGETE(JURASSIC PARK) KÖNYV, ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Új Converse FFi cipő - Jelenlegi ára: 4 999 Ft

Eladó egy olaszországban vásárolt Converse FFi-tornacipő Jack Purcell. Cimkés, hibátlan. Annyi szépséghibája van hogy a jobb párján a ragasztó látszik, ezt fényképeztem. Bolti ára 65Euro.


Jelenlegi ára: 4 999 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 16:17
. Új Converse FFi cipő - Jelenlegi ára: 4 999 Ft

OSZTRÁK FALU - UTCARÉSZLET- VALÓDI FESTMÉNY - Jelenlegi ára: 6 900 Ft

Egyenesen az alkotótól ...
-NOSZTALGIA FESTMÉNY ... új állapotban
Osztrák hegyvidéki falu hangulatos utcarészlete ...  
-25 cm x 30 cm a kép mérete
Kortárs festmény - jelzett - ( Leskó M. )
-minőségi alapanyagokkal , a felületén selyemfényű védőlakkal.
olaj- farost
- KERET NÉLKÜLI AUKCIÓ - DE A FOTÓN LÁTHATÓ KERET
MEGVÁSÁROLHATÓ KEDVEZŐ ÁRON A FESTMÉNYHEZ
Licitálás előtt szívesen válaszolok kérdéseire.
Átvételi lehetőségek:
Kerepesen , Bp. 16. kerülettől 10 percre vagy postai úton banki előre utalással lehetséges.



Jelenlegi ára: 6 900 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 15:19
. OSZTRÁK FALU - UTCARÉSZLET- VALÓDI FESTMÉNY - Jelenlegi ára: 6 900 Ft

2011. június 28., kedd

Gépi bérmentesitések - Jelenlegi ára: 1 Ft

lásd a képen : szép , használt, jó állapotu pecsételt külföldiek


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-09 14:44
. Gépi bérmentesitések - Jelenlegi ára: 1 Ft

KLEIN, NICOLAUS - Az asztrológiai házrendszer - Jelenlegi ára: 1 360 Ft


Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
Kedvező személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
A SZÁLLÍTÁS A 10. 000 FT-OT MEGHALADÓ RENDELÉSEK ESETÉBEN INGYENES!
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
84735
KLEIN, NICOLAUS
Az asztrológiai házrendszer
`Ez a könyv azokhoz szól, akik a valóságot keresik,
és örömmel vállalkoznak rá, hogy azt gondolatban,
hasonlatok segítségével megközelítsék. Célom, hogy
mélyebb bepillantást nyerjünk életünk összefüggéseibe
és a világmindenség működésébe. `
A szerző szemléletesen és érzékletesen magyarázza el
a horoszkóp házainak bonyolult rendszerét. Az olvasó
szinte játékosan ismerheti meg a különböző
alapfogalmakat és szimbólumokat, s közben rálát az
asztrológia mélységeire is. Ezek segítségével pedig
könnyen felfedezheti azok hatását saját
élettörténetében.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Személyes átvételi lehetőség Budapest szívében, az Astoria és a Blaha Lujza tér között található boltunkban.
Nyitva tartás:
Hétköznap 9: 30-20: 00
Szombaton 10: 00-17: 00
A leütést követően munkatársaink 1-2 munkanapon belül felveszik Önnel a kapcsolatot a kiszállítás vagy az átvétel időpontját illetően.
Futárszolgálatunk 790 Ft-ért az ország minden pontjára kiszállítja megrendelését.
Köszönjük, hogy minket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A Fókusz Könyváruház csapata



Jelenlegi ára: 1 360 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 14:23
. KLEIN, NICOLAUS - Az asztrológiai házrendszer - Jelenlegi ára: 1 360 Ft

2DB Fire Fox orsó 80-as párban AKCIÓ!! - Jelenlegi ára: 11 999 Ft

2db FIRE FOX 80-as Orsó
Az orsó uj és kitünö minöségü a jo müködést 12 golyos csapágy teszi lehetövé +1  tügörgö viszaforgás gátló. Saját dobozával és potobjával + ajándék orsótartózsákal!!!
Elsö hátsó és nyeletö fék!!
Zsinorkapacitás:: 50-240méter 60-ból 220méter 65-böl 150méter
Az ár 2 db-ra értendö!!!
posta 1050ft



Jelenlegi ára: 11 999 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 14:00
. 2DB Fire Fox orsó 80-as párban AKCIÓ!! - Jelenlegi ára: 11 999 Ft

Wrangler farmernadrág - Jelenlegi ára: 500 Ft

Wrangler farmernadrág
nagyon jó állapotban
26-32 es méret
sötétkék újszerű.


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 13:43
. Wrangler farmernadrág - Jelenlegi ára: 500 Ft

moletti térd naci - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

kérdésre szivesen válaszolok


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 13:15
. moletti térd naci - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Új! Pink fürdőbugyi 3-6 hó - Jelenlegi ára: 450 Ft

Üdvözöllek az aukciómon!
Új!
Nagyon cuki, pink fürdőbugyi eladó! Nem sima egyrétegű az anyaga, hanem dupla, belső bugyibéléses.
3-6 hónapos babára való!
Jó licitálást kívánok!
Nézz szét nálam, fürdőruha vásárt tartok, sok 1 ft-os aukcióval!
Hozzáadva 2010-06-30 09: 10
Kedves Nézelődő, Vásárló!
Júl. 8-12ig nem tudok kérdésre válaszolni, illetve postázni sem.
Akinek 6-áig beérkezik a számlámra az utalása, annak még 7én fel tudom adni, utána már csak 14én postázom.
Köszönöm a türelmet és a megértést.
További szép napot!



Jelenlegi ára: 450 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 12:27
. Új! Pink fürdőbugyi 3-6 hó - Jelenlegi ára: 450 Ft

Eheim etetőautomata 3581 1Ft-ról NMÁR! - Jelenlegi ára: 1 Ft


                               Az aukciót 1Ft-ról indítom és a legmagasabb licit viszi!
 
Kérem csak olyan személy licitáljon aki át is veszi a terméket ellenkező esetben negatív értékelést adok!
 
Kényelem és funkcionalitás.
Ha hosszabb útra megyünk, érzékeny halakat tartunk, vagy egyszerűen csak kényelemre vágyunk, akkor az Eheim etetőautomata a megoldás.
Tulajdonságai:
- digitális kijelző
- akkumulátor: 2db AA (csomagolás tartalmazza)
- szellőztető ventilátor a száraz eleség védelmében
- napi 4 programozható etetési időpont
- etetésenként egyszer, vagy kétszer forgat, beállítástól függően
- az etetőnyílás nagysága szabályozható, a különböző méretű haleleségek számára.
Ha egyéb akvarisztikai termékre van szüksége, amit nem talál meg a termékeink között, kérjük érdeklődjön, hátha tudunk segíteni.
Több nagynevű gyártó teljes alkatrész szortimentjét is forgalamzzuk!
Nem kizárt, hogy más termékeim is érdekelni fogják, nézze meg nyugodtan!
Szállítás, átvétel:
-Személyesen Algyőn( előre egyeztett időpontban ): ingyenesen
-Előre utalással: +800ft
Több termék együttes vásárlása esetén, ha az nem haladja meg a 2kg-ot, csak 1 szállítási díjat számolunk fel!
Utánvéttel nem küldünk árut!
Vásárlás előtt olvassa el az ISMERJ+ oldalamat!
 


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 22:20
. Eheim etetőautomata 3581 1Ft-ról NMÁR! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Renault Megane jobb első ajtó üveggel - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

Renault Megane 96-os 1. 6-os benzines jobb első ajtó üveggel, kis sérüléssel ablakemelő nélkül eladó!
Renault 19-hez és Meganehoz sok alkatrészem van!
Ha kell valami írj és felteszem külön aukcióra!
Licit előtt inkább kérdezz!


Jelenlegi ára: 8 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-18 21:29
. Renault Megane jobb első ajtó üveggel - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

Szuper női ruha 40-es méretben. - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Tökéletes állapotban. Oldalt cipzárral.



Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 21:00
. Szuper női ruha 40-es méretben. - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Sötétkék Hugo Boss ing M - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eredeti Hugo Boss férfi ing, különleges, patentos fazon. Hátul a bal oldalán 1, 5cm-es anyaghibával, nem lyuk vagy ilyesmi, fotóztam is, gyárilag hibás, ezen kívül teljesen újszerű! vállsz: 49cm



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-18 20:33
. Sötétkék Hugo Boss ing M - Jelenlegi ára: 1 Ft

TAVASZI KAMILLA -Zöld keretben Miniatúra festmény - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Tavaszi kamillák - bájos miniatúra ... sorozat egyik darabja.
a keret külső mérete:   10cm x 13 cm
kortárs festmény - közvetlenül az  alkotótól- jelzett . Leskó M.
- farost alapon- minőségi alapanyagokkal ,
a felületén fényes védőlakkal.
új állapotban
minőségi zöld  színű fa képkeretben
a konyha dísze lehet,
csak ki kell akasztani a falra ... de ajándéknak is kitűnő választás
Licitálás előtt szívesen válaszolok kérdéseire.
További aukcióim között vannak hasonló mini méretű  fűszernövényes
festmények is érdemes megtekinteni.
Köszönöm.
Átvételi lehetőségek:
Kerepesen , vagy postai úton banki előre utalással lehetséges.



Jelenlegi ára: 1 690 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 20:10
. TAVASZI KAMILLA -Zöld keretben Miniatúra festmény - Jelenlegi ára: 1 690 Ft

szép Pumpkin Patch kis ruha, tunika - Jelenlegi ára: 1 Ft

Üdvözöllek az aukciómon!
Nagyon szép Pumpkin Patch kisruha.
Szép állapotú. Rózsaszín pöttyös és virágos, hangulatos ruci. Alsószoknyás, elől megkötős.
Szép színe van a kép nem adja vissza teljesen.
Kisebbeknek ruha, nagyobbaknak tunika.
Ha bármi kérdés van írjatok!
Sok 1 ft-os aukciót indítok, ha időd engedi kérlek nézd meg, sporolhatsz a posta költségen!
Postázni egy héten belül tudok, de próbálok minél gyorsabban.
Vissza venni, cserélni nem tudom!
A posta díjak tájékoztató jellegűek, csomagolás után tudok pontosat írni.
Csak ajánlva postázok!
Kérlek ezek tudatában licitálj!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-11 19:30
. szép Pumpkin Patch kis ruha, tunika - Jelenlegi ára: 1 Ft

moletti női dzseki,blézer 50-es készleten van! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Eladó 1db női nyári blézer, Németországból!
Finn Carélia márka! Moletti , 50-es méret!
NE HAGYD KI!! Minőségi, egyedi darab!!! ÚJ!
Készleten van!
mellbősége: 65cm*2
hossza: 75cm
Nézd meg a többi termékemet is!



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 19:18
. moletti női dzseki,blézer 50-es készleten van! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Graceland fekete strasszos cipő 36 - Jelenlegi ára: 1 499 Ft


BTH: 23cm
Sarok: 8cm
Budapesten a Stadionoknál személyesen átvehető munkanapokon 8-8. 30 vagy 17-17. 30 között.



Jelenlegi ára: 1 499 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 18:36
. Graceland fekete strasszos cipő 36 - Jelenlegi ára: 1 499 Ft

PUCH 26-os női váltós kerékpár, szép állapotban - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Eladó a képen látható kerékpár.
Jó állapotú azonnal használható.
Az ülése sérült de még használható.
Néhány használati sérüléssel.
Kérdésre szívesen válaszolok.
Kérlek tekintsd meg a többi termékemet is.


Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 18:22
. PUCH 26-os női váltós kerékpár, szép állapotban - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

KIÁRUSÍTOM! *Virágos ruha H&M 116 ÚJ* 5990 helyett - Jelenlegi ára: 3 690 Ft


NYÁR ELEJI AKCIÓ!!!
5990 Ft helyett 3690 Ft-ért azonnal elvihető!
H&M 2011. nyári kollekció
Új virágos nyári ruha.
116 (5-6 éves)
FONTOS: AZ AKCIÓ 7 NAPIG TART. A JÚL. 1-IG BEÉRKEZETT UTALÁSOKAT TUDOM POSTÁZNI, KÉRLEK ÍGY LICITÁLJ VAGY ELŐTTE EGYEZTESS VELEM!
Posta: ajánlott levél 420 Ft



Jelenlegi ára: 3 690 Ft

Az aukció vége: 2011-07-18 17:28
. KIÁRUSÍTOM! *Virágos ruha H&M 116 ÚJ* 5990 helyett - Jelenlegi ára: 3 690 Ft

Dora Dóra baba öltöztetős dress up Fisher Price - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó a képeken látható Dora csomag
A csomag tartalma:
40 cmes Dora baba
Eredeti a matteltől
Hozzá tartozó kis szekrény vállfákkal
ruhák
Szép állapotban
Személyesen Aszódon



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 17:03
. Dora Dóra baba öltöztetős dress up Fisher Price - Jelenlegi ára: 1 Ft

2011. június 27., hétfő

Xilence COO-XPLP-T17.B notebook hűtő - Jelenlegi ára: 5 430 Ft

Xilence COO-XPLP-T17. B notebook hűtő
Típus: COO-XPLP-T17. B notebook hűtő
Leírás: Hűtő, 1x120mm, 22, 7dB, 2xUSB
Gyártói weboldal: Nincs
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mivel több ezer termékünk van feltöltve, így a leírás nem lehet teljes körű. Kérjük ha kérdése merülne fel a termékkel kapcsolatban akkor előbb kérdezzen és csak utána vásároljon. Mindenkinek szívesen válaszolunk.
Minden termék eredeti sérülés mentes csomagolásban (van olyan ami csak ESD tasakban van) található, garanciát és számlát minden vásárláskor biztosítunk.
Cserét illetve beszámítást nem tudunk elfogadni, így ezekre a kérdésekre nem is válaszolunk!
Tekints meg további termékeinket:



Jelenlegi ára: 5 430 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 16:39
. Xilence COO-XPLP-T17.B notebook hűtő - Jelenlegi ára: 5 430 Ft

Üdvözlő lap 1899 - ből - Jelenlegi ára: 500 Ft

Futott lap.


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 16:20
. Üdvözlő lap 1899 - ből - Jelenlegi ára: 500 Ft

SHARP SJ-300N-BE No Frost hűtő - Jelenlegi ára: 50 000 Ft

SHARP SJ-300N-BE, 1 évig használt hűtő, hibátlan állapotban!
NO FROST!
Kialakítás
Szabadonálló
Kivitel
Felülfagyasztós
Nettó hűtőtér
162 liter
Nettó fagyasztótér
65 liter
Fagyasztó teljesítmény
3 kg/nap
Kompresszorok száma
1
Zajszint
38 dB
Energiaosztály
A
Energiafogyasztás
295 kWh
Klíma osztály
ST
No frost
Igen
Antibakteriális védelem
Van
Szélesség
54. 5 cm
Magasság
149. 1 cm
Mélység
62. 9 cm
Súly
53 kg



Jelenlegi ára: 50 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 16:05
. SHARP SJ-300N-BE No Frost hűtő - Jelenlegi ára: 50 000 Ft

Nokia 7230 - Jelenlegi ára: 25 900 Ft

MOBILBAN IS A LEGNAGYOBB! Gyors HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 30. 000 Ft felett INGYEN! Új és használt mobiltelefonok adás-vétel , szervizelés! ---------------------------------------------------------------Kérjük telefon esetén megrendelésnél érdeklődjön , hogy jelenleg van e raktáron a választott szín! Az akciós árat cégünk a készlet ereéig garantálja, mivel számos helyen jelenik meg hirdetésünk, így kérjük leütés előtt érdeklődjön az aktuális készletről! Megértését köszönjük! Amennyiben munkanapon 16h-ig (előzetes egyeztetést követően) leüti a terméket, úgy még akár aznap lehetősége nyílik a személyes átvételre budapesti üzletünkben, vagy ahogy kapacitásunk engedi Budapesten DÍJMENTESEN mihamarabb kiszállításra kerül. Vidéki címre a RoyalSprint futárszolgálat kézbesíti a csomagot, melyet átvételkor kell egy összegben kifizetni, ezt leghamarabb másnapi munkanapra tudjuk garantálni.
Ennek díja: 30. 000 Ft alatti rendelés esetén 1. 500 Ft
30. 000 Ft feletti rendelés esetén INGYENESA fizetés, készpénzzel, vagy előre utalással történhet, illetve budapesti üzletünkben, személyes átvételkor lehetőségük nyílik bankkártyával való fizetésre is, ám ebben az esetben az ár néhány százalékkal módosul. Kérjük, amennyiben nem a készpénz fizetési formát választaná a részletekről érdeklődjön! Cégünk jogosult az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. Törvény 48 § alapján különbözeti adózás szerint adózni. Készülék leütése esetén engedje meg, hogy ajánljak néhány használathoz szinte nélkülözhetetlen kiegészítőt:
Kijelző védő fólia
Memória kártya
Gépkocsi töltő
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem tekintse meg további termékeinket!


Jelenlegi ára: 25 900 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 15:11
. Nokia 7230 - Jelenlegi ára: 25 900 Ft

AD Studio Revolver nélkül Műsoros kazetta NMÁ - Jelenlegi ára: 300 Ft

AD Studio Revolver nélkül Műsoros kazetta NMÁ
Posta: 400, -
_______________________________________________________________________________
A komolytalan licitálók, elhúzódó vásárlások stb. miatt sajnos kénytelen vagyok feltételeket szabni:
Vásárlás, licitálás előtt kérdezzen , a későbbi problémák elkerülése miatt! Várom hogy 3 napon belül jelentkezzen a vevő.
7 napon belül várom az ellenérték + postaköltség megérkezését bankszámlámra (utalással, befizetéssel, postán keresztül).
Ajánlott küldeményként postázok
Amennyiben a fizetési információ elküldése után 3 napon belül nem jelentkezik, illetve ha 10 nap után sem fizeti ki a terméket, negatív értékelést vagyok kénytelen adni.
Kérem csak akkor licitáljon, ha elfogadja a feltételeimet!
Semmilyen garanciát nem adok. Visszavásárlás nincs.
Amit ezért kinálok:
A termékek leírását a lehetőség szerint a legpontosabban teszem, az általam ismert hibákat feltüntetem.
A vásárlást követően igyekszem mielőbb elküldeni a fizetéshez szükséges információt.
A megnyert terméket gondos csomagolásban postázom.
A pénz jóváírásától számítva 2-3 napon belül feladom az árut.
Köszönöm megértését, a sikeres és hosszutávú együttműködés reményében.
Üdvözlettel: hangszerfutár


Jelenlegi ára: 300 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 14:00
. AD Studio Revolver nélkül Műsoros kazetta NMÁ - Jelenlegi ára: 300 Ft

Farmerszoknya 44-es méret!! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Farmerszoknya zsebekkel hátul cipzáros, nem rugalmas anyag, szinte új!!!
Márka: -
Méret: kb.: 44-es
Anyaga: sötétkék vastagabb  farmer  nem rugalmas!
Hossz: 49cm
derék: 85cm
csípő: 106cm
Postaköltség: ajánlott levélként, előre utalással : 580. -
Az utalás megérkezése után akár azonnal tudom küldeni a csomagot.
Nézz körül a többi termékem között is több darab vásárlásánál tudok adni kis kedvezményt, és a postaköltségen is spórolhatsz.
Kellemes nézelődést és örömteli vásárlást kívánok mindenkinek!
Felmerülő kérdésekre szívesen válaszolok.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 13:13
. Farmerszoknya 44-es méret!! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Kunc, Josef: Villanyszerelés lépésről lépésr - Jelenlegi ára: 3 355 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Villanyszerelés lépésről lépésreA könyv listaára: 3995 Ft. Leírás:
Ügyes kezű, otthon mesterkedő szakik, valamint profi villanyszerelők figyelmébe egyaránt ajánlható a kötet, amelynek szerzője a szakmával kapcsolatos praktikus tudnivalókat összegzi művében. Az általános ismeretek áttekintését követően ír az építkezéseken előforduló ideiglenes villamos hálózatokról, a vezetékek lefektetésének és a készülékek beszerelésének folyamatáról, a különféle kapcsoló- és elosztótáblákról, a kapcsolókról és dugaszolóaljzatokról, a betörők elleni védelmi rendszerek, illetve tűzjelző szisztémák kivitelezéséről, az ún. buszrendszerek alkalmazásáról lakóházakban, valamint az üzembe helyezésről. A szöveget fekete-fehér ábrák és kapcsolási rajzok kísérik. ISBN: 978-963-278-146-4A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 3 355 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 20:27
. Kunc, Josef: Villanyszerelés lépésről lépésr - Jelenlegi ára: 3 355 Ft

Haddon, Mark: Valami baj van - Jelenlegi ára: 2 690 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Valami baj vanA könyv listaára: 3200 Ft. Leírás:
George Hall-nak az az alapvető filozófiája az életben, hogy a problémák és egyéb zavaró tényezők kiküszöbölésének a legjobb módja, ha egyszerűen nem veszünk tudomást a dolgokról. Az élet pedig mintha még direkt provokálná is, próbálgatva passzív rezisztenciába vonult hősünk határait: fékezhetetlen lánya, Katie elválik, majd hozzámegy egy emberi szörnyeteghez, saját neméhez vonzódó fia, Jamie rendre halmozza a botrányokat, felesége leplezetlenül csalja az egyik munkatársával, ráadásul váratlanul nyugdíjba küldik. George életszemlélete lepergeti mindezen gondokat, ám a sors egyszer csak övön aluli ütést mér rá: egy napon apró bőrelváltozást figyel meg magán. A férfinak onnantól kezdve meggyőződése, hogy halálos rákbetegség támadta meg, s magával ragadja hisztériás öngyógyítási akciókkal tarkított készülődés az elmúlásra. A rendhagyó családregény a tragikomikumra fogékony olvasók figyelmére számíthat... ISBN: 978-963-07-8606-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 690 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 19:56
. Haddon, Mark: Valami baj van - Jelenlegi ára: 2 690 Ft

Kína bankjegy - Jelenlegi ára: 115 Ft

Kína bankjegy, a képen látható állapotban!   Azonnal postázom!


Jelenlegi ára: 115 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 19:39
. Kína bankjegy - Jelenlegi ára: 115 Ft

Szülők figyelem! Új francia nyelvű mesekönyvek - Jelenlegi ára: 800 Ft

Öt darab vadiúj mesekönyv kicsiknek, akiket a szülők francia nyelvre taníttatnak! Mindegyik könyv első oldala puzzle, ami még játékosabbá teszi a nyelvtanulást!
Ajándék ujjra húzható kiskacsa-báb!
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Ha időd engedi, nézz szét nálam, sok egyedi, praktikus terméket találsz fantasztikus áron!!!!! !


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 18:35
. Szülők figyelem! Új francia nyelvű mesekönyvek - Jelenlegi ára: 800 Ft

Új! Paula Pasztel kiságy - Jelenlegi ára: 12 900 Ft

60 x 120 -as babaágy fekvőfelülete három magassági fokozatban állítható. Négy leszerelhető kerékkel lapraszerelve szállítjuk. Ágyneműtartó nélkül! Anyaga : bútorlap, tömör fenyő kombináció. Élfóliázott (ABS élzárással). Szállítás készletről!!
AZ ÁGYNEMŰTARTÓ KÜLÖN RENDELHETŐ!!! Az ágyneműtartós változat ÁGY + FIÓK: + 6000, -ft (csak vevőrendelésre)


Jelenlegi ára: 12 900 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 18:10
. Új! Paula Pasztel kiságy - Jelenlegi ára: 12 900 Ft

IKEA új KLUMPA PAPUCS sötétkék 37-38 olcsó, tartós - Jelenlegi ára: 1 590 Ft

Eladó a képen látható új IKEA sötétkék színű papucs, klumpa 37-38-as méretben, EVA műanyagból készült, elnyűhetetlen, strapabíró, könnyű tisztán tartani, lemosni. 25 cm a belső talphossza.
Mi a 13-ik kerületben lakunk, dolgozunk, itt lehet 2 helyen a terméket átvenni vagy postázzuk.
 
Postaköltsége:
sima levélként postázva: 195, -Ft
ajánlottként küldve: 420, -Ft
Kérem, nézze meg a többi termékemet is, hátha talál kedvére valót. : )


Jelenlegi ára: 1 590 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 17:42
. IKEA új KLUMPA PAPUCS sötétkék 37-38 olcsó, tartós - Jelenlegi ára: 1 590 Ft

Diódaráló fém ÚJ - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Hagyományos jellegü, . Lapra asztalra szerelhető.
1 darab betét van hozzá.


Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Az aukció vége: 2011-07-10 16:58
. Diódaráló fém ÚJ - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Aboriginal felső - Jelenlegi ára: 500 Ft

Szerintem jó szokás szerint megvettem és talán 1x volt rajtam. Érdekes a hát megoldása, szinte teljesen nyitott.
Beleírt méret: S, de szerintem nyugodtan jó M-re
Szekrényben hempergett, ezért a fotón kissé gyűrőtt : (
Méretek:
hossz: 60
mell: 35
rugalmas anyag
Minden saját ruhám, nem turis, csak nyári szekrény ürítést tartok.
Szem. átvétel: Újpest ill. Deák, Vörösmarty tér
Postai díj tájékoztató jellegű, pontos összeget csomagolás után tudok mondani.
Postai díjak megfelelnek a mindenkori díjszabásnak, plusz csomagolási költség nincs.
Bármilyen folt a képen, a fényképezés eredménye.
Kérdésre szívesen válaszolok.


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 16:17
. Aboriginal felső - Jelenlegi ára: 500 Ft

Gyönyörű strasszos papucs 34-38,5 méret LYV - Jelenlegi ára: 15 900 Ft

KIZÁRÓLAG RENDELÉSRE
50% előleggel most bármelyik termékem megrendelheted!
Az áru külföldről érkezik, ezért a szállítási határidő 15-25 nap, a megrendeléstől számítva.
Kizárólag akkor tudom hozatni ha az átutalt összeg megérkezik a számlaszámomra!
E-miatt mielőtt licitálnál bármelyik termékemre kérlek feltétlenül érdeklődj nálam hogy a számodra szükséges méretben épp van-e raktáron.
Abban az esetben ha +1 párat is rendelsz bármelyik termékből, a szállítási költséget én állom.
1 pár  szállítási költsége 1000 Ft.
Ha igazán szexy ruhákat szeretnél nézz szét itt a Vaterán
Tila09
oldalán, gyönyörű ruhákat találhatsz!!!!!



Jelenlegi ára: 15 900 Ft

Az aukció vége: 2011-07-17 15:47
. Gyönyörű strasszos papucs 34-38,5 méret LYV - Jelenlegi ára: 15 900 Ft

gyönyörű Next nadrág és felső, 104-es méret - Jelenlegi ára: 1 Ft

A képen látható Next vékony átmeneti nadrág, gyönyörű, szinte új állapotban, és egy hozzá illő Next felső, szintén szép állapotban!
nadrág: 104-es, hossza: 58cm, belső hossza: 41cm, derék: 24cm, hátul gumis
felső: 104-es, hossza: 36cm, szél.: 33cm, ujja hossza a vállától: 37cm


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 15:48
. gyönyörű Next nadrág és felső, 104-es méret - Jelenlegi ára: 1 Ft

GUCCI GUILTY , 90ml férfi parfüm - Jelenlegi ára: 3 150 Ft

GUCCI  GUILTY 90ml férfi  parfüm.
A termék azonal készletről megvásárolható !!
Postaköltség: 650-ft ajánlott elsöbbségivel.
NÉZZ BE HOZÁM MEGÉRI !!
Több mint 100 féle parfümből válogathatsz .
ARMANI , VERSACE , D&G , LENVIN , FERRE, GUCCI , KENZO, CAVALLI, DIOR, JOPP, PACO RABANNE, LOLITA, STB.....



Jelenlegi ára: 3 150 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 15:17
. GUCCI GUILTY , 90ml férfi parfüm - Jelenlegi ára: 3 150 Ft

2011. június 26., vasárnap

Sony-Ericsson T303 - Jelenlegi ára: 16 900 Ft

MOBILBAN IS A LEGNAGYOBB! Gyors HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 30. 000 Ft felett INGYEN! Új és használt mobiltelefonok adás-vétel , szervizelés! ---------------------------------------------------------------Kérjük telefon esetén megrendelésnél érdeklődjön , hogy jelenleg van e raktáron a választott szín! Az akciós árat cégünk a készlet ereéig garantálja, mivel számos helyen jelenik meg hirdetésünk, így kérjük leütés előtt érdeklődjön az aktuális készletről! Megértését köszönjük! Amennyiben munkanapon 16h-ig (előzetes egyeztetést követően) leüti a terméket, úgy még akár aznap lehetősége nyílik a személyes átvételre budapesti üzletünkben, vagy ahogy kapacitásunk engedi Budapesten DÍJMENTESEN mihamarabb kiszállításra kerül. Vidéki címre a RoyalSprint futárszolgálat kézbesíti a csomagot, melyet átvételkor kell egy összegben kifizetni, ezt leghamarabb másnapi munkanapra tudjuk garantálni.
Ennek díja: 30. 000 Ft alatti rendelés esetén 1. 500 Ft
30. 000 Ft feletti rendelés esetén INGYENESA fizetés, készpénzzel, vagy előre utalással történhet, illetve budapesti üzletünkben, személyes átvételkor lehetőségük nyílik bankkártyával való fizetésre is, ám ebben az esetben az ár néhány százalékkal módosul. Kérjük, amennyiben nem a készpénz fizetési formát választaná a részletekről érdeklődjön! Cégünk jogosult az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. Törvény 48 § alapján különbözeti adózás szerint adózni. Készülék leütése esetén engedje meg, hogy ajánljak néhány használathoz szinte nélkülözhetetlen kiegészítőt:
Kijelző védő fólia
Memória kártya
Gépkocsi töltő
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem tekintse meg további termékeinket!


Jelenlegi ára: 16 900 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 14:59
. Sony-Ericsson T303 - Jelenlegi ára: 16 900 Ft

Angol kék étkészlet - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Étkészlet tartalma:
15 mély tányér
3 salátás tálka
4 köretes tálka
1 pecsenyés tál



Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 14:05
. Angol kék étkészlet - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Tokaji Aszú 1979 - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

Eladóvá vált 1 üveg 1979-s 3 puttonyos Tokaji Aszú.
Sorszámozott.
Ritkaságnak számít ahogy utána olvastam.
Csere érdekel RC autóra, 1/24-es modellekre.
Máshol is hirdetem ezért kérdezz előtte....



Jelenlegi ára: 8 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 13:43
. Tokaji Aszú 1979 - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

Új alkalmi ruha boleróval 38-as - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Vadonat új alkalmi ruha fűzős felsővel és boleróval
Méretek:
Felső hossza: 46cm
Mellbősége: 2*42cm
Szoknya hossza: 100cm
Derékbősége: 66cm
A ruhákat mosni és vasalni kell.
A postai díjat pontosan nem tudom megmondani, csak csomagolás után.
Kérlek csak akkor licitálj, ha jól meggondoltad.
Licit törlésre nincsen lehetőség!
Simán és elsőbbséggel csak saját felelősségre postázok!



Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 13:18
. Új alkalmi ruha boleróval 38-as - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Törpe hajnalka (convolvulus tricolor) mag, magok - Jelenlegi ára: 125 Ft

10 db Convolvulus tricolor (törpe hajnalka) mag eladó
Átvehető személyesen (Örs, 17. ker), vagy postán előre utalással


Jelenlegi ára: 125 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 12:48
. Törpe hajnalka (convolvulus tricolor) mag, magok - Jelenlegi ára: 125 Ft

Dolce & Gabbana Light Blue 125ML Új Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Dolce & Gabbana Light Blue
125ML Új Férfi Parfüm A Nyitási Akció Keretében, Bevezető Áron!


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 11:49
. Dolce & Gabbana Light Blue 125ML Új Férfi Parfüm - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Figyelem!! Régi fali lámpabura!!!!!!!!!!! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Ajánlom megvételre ezt a szép régi fali vagy asztali lámpaburát.
mérete: 12 cm magas, 4 cm az foglalati átmérő, 14 cm a buraátmérője


Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 21:23
. Figyelem!! Régi fali lámpabura!!!!!!!!!!! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Matchbox SF.: Lotus Europa + doboz - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

No. 5. Lesney made in England 1970. A modell jó állapotban (szögletes hátsó kerékív, vékony kerék); a doboz hiánytalan, nagyon jó állapotban.



Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 20:56
. Matchbox SF.: Lotus Europa + doboz - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Disney baba fényképezögép zenél világit-képekkel - Jelenlegi ára: 1 Ft

kérdezz bátran! kérésre postázom is! villog és közben zenél! ahogy fényképez egyik kép donalt kacsa  a másik miky egér! nagyon helyes kis darab! gyerekek kedvence!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 20:36
. Disney baba fényképezögép zenél világit-képekkel - Jelenlegi ára: 1 Ft

Bontatlan Mekis játék eladó. - Jelenlegi ára: 350 Ft


Mekis játék eladó, eredeti, bontatlan csomagolásban.
Valamilyen társas játék, de a miénk már sajnos darabokban van, úgyhogy nem tudom, milyen, de  szívesen válaszolok a kérdésekre, ha tudok.
HA GONDOLOD, NÉZD MEG A TÖBBI AUKCIÓMAT IS!



Jelenlegi ára: 350 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 20:30
. Bontatlan Mekis játék eladó. - Jelenlegi ára: 350 Ft

festett üveg - Jelenlegi ára: 999 Ft


posta dij 730ft
 
kb 25x20cm


Jelenlegi ára: 999 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 19:52
. festett üveg - Jelenlegi ára: 999 Ft

ROMÁN 1000 LEJ 1998...3 darab - Jelenlegi ára: 100 Ft

Fotón látható állapotban.
Gyűjteményem felszámolása. Nem tisztított pénzek.
Több termék vásárlása esetén spórolhat a postaköltségen, lehetőség van licit-összevárásra. Garancia van arra, hogy mindenki azt a terméket kapja, amit a fotón látott és megvásárolt.
A nyertes licitáló 5 napon belül jelentkezzen e-mailben, maximum 10 napos fizetési határidővel.
A postaköltség a mindenkori postai díjszabás szerint, ajánlott levélként 350 Ft-tól, súlytól függően, vagy postai csomagként. Csomagolási költséget nem számolok fel.
Kérem tekintse meg a többi termékeimet is !!!



Jelenlegi ára: 100 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 19:27
. ROMÁN 1000 LEJ 1998...3 darab - Jelenlegi ára: 100 Ft

Bognár Z.: Magyarok hadifogságban Magyarországo - Jelenlegi ára: 2 380 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Magyarok hadifogságban MagyarországonA könyv listaára: 2900 Ft. Leírás:
Jelen könyv a második világháború folyamán és azt követően létrejött magyarországi hadifogoly-gyűjtőtáborokat és a bennük őrzött foglyok történetét mutatja be. A kötet a szerző által az ország több mint húsz levéltárában, múzeumi és egyéb gyűjteményében a témában folytatott kutatásainak az eredményeit összegzi. A kötetből megismerhetjük a hazánk mai területén 1944/45 folyamán negyvenhét településen felállított, összesen ötvenhat szovjet hadifogoly-gyűjtőtábor működését, amelyekben mintegy hatszázezer honfitársunk sínylődött. Közülük hozzávetőleg hetvenezer fő ezekben a lágerekben lelte halálát (ez majdnem tizenkét százalékos emberveszteséget jelent). Az első fejezetben a magyar állampolgárok hadifogságba jutásáról olvashatunk, majd ezt követi a gyalogmenetek ismertetése a gyűjtőtáborokig. Külön fejezet foglalkozik a táborokkal, ismertetve a táborhálózat kialakulását, irányítását és felügyeletét, a helyszínek kiválasztását, a táborok fenntartását, a táborok őrzését s felszámolását. Az élet és halál a hadifogoly-gyűjtőtáborokban című fejezet ír a táborok belső rendjéről, az elhelyezésről, az élelmezésről, a mindennapi életről, az egészségügyi helyzetről és természetesen a halálozásokról is. Olvashatunk még a táborokból való szabadulásról és a Romániába deportált foglyok útjáról is. A kötet végén a mellékletek között találhatjuk a Szovjetunió Népbiztosok Tanácsának határozatát a hadifoglyokról, egy térképet a magyarországi táborokról, valamint azok listáját településenként. ISBN: 978-963-446-556-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 380 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 18:34
. Bognár Z.: Magyarok hadifogságban Magyarországo - Jelenlegi ára: 2 380 Ft

NIKE cipzáros felső - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

NIKE felső, nyaktól aljig 63 cm: nyakgallértól ujjhossz 70 cm, hónalj alatt elől keresztbe 51 cm



Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 18:00
. NIKE cipzáros felső - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Markó Béla: Az erdélyi macska - Jelenlegi ára: 1 220 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Az erdélyi macskaA könyv listaára: 1400 Ft. Leírás:
A költő, szerkesztő, politikus Markó Béla könyve az 1978-1994 között keletkezett kisprózáit, kritikáit, kortársakat méltató publikációit gyűjti egybe, Erdélyt egyszerre valóságként és a házhoz hűtlenül hűséges macska metaforájaként értelmezve. Az otthoni táj impresszionisztikus-metaforikus, vallomásos leírásait a kortársakról szóló értékelések váltják fel, majd a szonettírástól és a kisebbségi politikáig különféle irodalmi-közéleti kérdésekről olvashatunk, de az író-politikus saját szellemi önarcképe is kibontakozik néhány interjú keretében. ISBN: 978-973-665-316-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 220 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 17:54
. Markó Béla: Az erdélyi macska - Jelenlegi ára: 1 220 Ft

The One bináris óra Kerala KT102B1 - Jelenlegi ára: 16 800 Ft

5 éves, de nem használt The One Kerala KT102B1 bináris karóra. Jó állapotú. Bőrszíjjal.  


Jelenlegi ára: 16 800 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 17:23
. The One bináris óra Kerala KT102B1 - Jelenlegi ára: 16 800 Ft

elemes fejlámpa - Jelenlegi ára: 400 Ft

posta dij 450ft
 
 
Vadonat új termék


Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 17:16
. elemes fejlámpa - Jelenlegi ára: 400 Ft

2011. június 25., szombat

Next 98 cm Lány ruha majd tunika-Virágos,fodros - Jelenlegi ára: 490 Ft

Eladó 1 nagyon szép kislányruha majd később tunika 98 cm. Next márkájú.
Tiszta pamut anyagból.
2 fodorral az alján.
Méretek: Hossza a válltól: 50 cm
Mellszélessége: 29 cm
Minden kérdésre szivesen válaszolok.
Pécsett személyes átvét megoldható de postázni is tudom.
    Ha időd engedi nézz körül nálam nagyon sok szép dolgom van jó áron.
                                                  Köszi


Jelenlegi ára: 490 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 16:09
. Next 98 cm Lány ruha majd tunika-Virágos,fodros - Jelenlegi ára: 490 Ft

Merida túrakerékpár - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó a képen látható 18"-os férfi túrakerékpár. Másfél éve vettem bolti ára 150000 Ft. 20 km-t tekertem vele. Kihasználatlanság miatt eladó. A kerékpár teljesen karc mentes. Olajos tárcsafékekkel , elején lengéscsillapító zárral rendelkezik.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-06 15:24
. Merida túrakerékpár - Jelenlegi ára: 1 Ft

Reserved szövet szoknya újszerű M-es méret - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Eladó a képeken látható Reserved márkájú tweed mintás szövet szoknya. Teljesen hibátlan az állapota, mintha új volna. Méretezése szerint M-es.
Hosszúsága: 62 cm
Bősége tetején: 76 cm (nem derékban hordandó, inkább fél csípőn)
Csípő bősége: 96 cm
Bármi egyéb kérdése volna a termékkel kapcsolatban szívesen állok rendelkezésére.
Személyes átvételre Biatorbágyon és környékén, valamint Budapesten van lehetőség.


Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 14:26
. Reserved szövet szoknya újszerű M-es méret - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

GAS JEANS hosszú ujjú póló (XL-es) Új!!! - Jelenlegi ára: 2 100 Ft

Eladó a képeken látható GAS Jeans márkájú hosszú ujjú, elasztikus, pamut póló. Hibátlan teljesen új állapotban van. Anyaga mindkét irányban elasztikus. Méretezése szerint XL-es.
Hosszúsága: 70 cm
Ujj hossza: 68 cm
Váll szélessége: 47 cm
Mell szélessége: 54 cm
Bármi egyéb kérdése lenne a termékkel kapcsolatban állok rendelkezésére.
Személyes átvételre Biatorbágyon és környékén, valamint Budapesten van lehetőség.


Jelenlegi ára: 2 100 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 14:19
. GAS JEANS hosszú ujjú póló (XL-es) Új!!! - Jelenlegi ára: 2 100 Ft

31-es rózsaszín vászon cipő 100 Ft sok olcsó!!! - Jelenlegi ára: 100 Ft

31-es rózsaszín vászon cipő
nézd meg - bihacsi - termékeit is együtt tudunk postázni és átadni is



Jelenlegi ára: 100 Ft

Az aukció vége: 2011-07-09 13:45
. 31-es rózsaszín vászon cipő 100 Ft sok olcsó!!! - Jelenlegi ára: 100 Ft

Olasz:La Meteora Divani bőr 2-es ülőke! - Jelenlegi ára: 84 990 Ft

Kiváló minőségű olasz LA METEORA DIVANI, bőr 2 személyes ülőke fehér  színben. Kép szerinti szép állapotban! Nagyon kényelmes!!!
Szállítás:
-Budapestre 6900Ft +600Ft/em.
-Vidék (bármely település) 11400Ft+ 600/em.
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok!
Nem a mások által szokásos 1Ft-os aukcióként hirdetem, mivel szeretném, hogy akit komolyan érdekel a bútor az  azonnal tisztában legyen az árával! Ne napok, hetek múlva derüljön ki, hogy nem olyan kicsi a minimál ár, mint azt elsőre gondolta! Szerintem ez így tisztességes! Komoly érdeklődők jelentkezését várom, tisztességes ajánlattal!
Köszönöm, hogy megtekintette a hirdetésemet!
Több termék vásárlása esetén kedvezmény! 0
Kérem nézze meg egyéb termékeimet is!


Jelenlegi ára: 84 990 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 13:28
. Olasz:La Meteora Divani bőr 2-es ülőke! - Jelenlegi ára: 84 990 Ft

CLAUDIUS GÓTHIKUS ANTONINIANUS /2/ SZÉP - Jelenlegi ára: 890 Ft

Utánvéttel nem küldök a postaköltség a vevőt terheli.
A képek szerint.


Jelenlegi ára: 890 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 20:28
. CLAUDIUS GÓTHIKUS ANTONINIANUS /2/ SZÉP - Jelenlegi ára: 890 Ft

OLASZ BŐRCIPŐ JELKÉPES ÁRON!!! - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

eladó a képen látható 39-es olasz alkalmi cipő   jó állapotban van de azért jó párszor volt a lábamon


Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 19:32
. OLASZ BŐRCIPŐ JELKÉPES ÁRON!!! - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

Ventilátor rács 80mm - Jelenlegi ára: 500 Ft

Ventilátor rács 80mm


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 19:00
. Ventilátor rács 80mm - Jelenlegi ára: 500 Ft

puha-gumis derekú farmer 3-6 hó - Jelenlegi ára: 700 Ft

Nagyon kényelmesgumis derékkal, puha farmer anyagból.
Szép állapotban!
 
Hossz:  34 cm
Belső lábhossz:  16cm
Derék:  20-24  cm-ig
Hossz: - cm
Mell: - cm
Ujjhossz válltól:   - cm



Jelenlegi ára: 700 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 18:28
. puha-gumis derekú farmer 3-6 hó - Jelenlegi ára: 700 Ft

Amnesia térdnadrág - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Alig használt Amnesia térd naci. L van benne de M-re is jó lehet.


Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 18:06
. Amnesia térdnadrág - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Új eredeti Nike pamut férfi póló 2XL akció d140 - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Új, eredeti Nike férfi póló. Az eredetiséget igazolni tudom, kérésre számlával küldöm. Outletből származik, ezért nincsen minden méretben, de aukcióim közt sok méret és szín található, kérlek nézz szét.
Postázom ajánlott levélként vagy utánvétellel, de kérlek vedd figyelembe licit előtt, hogy utánvétellel 2x annyi a postadíj.
A pénz megérkezésének napján, maximum másnap postázok,
Kellemes licitálást kívánok!



Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Az aukció vége: 2011-07-03 17:45
. Új eredeti Nike pamut férfi póló 2XL akció d140 - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Nike total 90 stoplis 37,5-es focicipő - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Barátnőm "kis"fiának cipője.
Megkímélte, vigyázott rá, sem szakadás, sem repedés nincs rajta.
Használatból eredő kopás a sarkánál látszik kicsit, de ez nem szúrja a szemet.
Nagyon vagány, hogy oldalt van a fűzője.


Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-15 16:57
. Nike total 90 stoplis 37,5-es focicipő - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Drakula rejtélye és más logikai feladványok - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Mi a címe ennek a könyvnek? A könyv listaára: 1950 Ft. Leírás:
A cím nem költői kérdés, inkább a legeredetibb, legtartalmasabb és a legmulatságosabb logikai feladatgyűjtemény (ahogy a szerző önironikusan reklámozza művét) tartalmának egyetlen kérdésbe sűrített szimbóluma: a könyv ugyanis csupa logikai rejtvényből áll. Könnyű, szórakoztató módon vezeti be az olvasót a logikai rejtvények világába, melyeket humoros beugratók követnek. A rejtvények egy része középiskolai matematikapéldákra emlékeztet, de vannak közöttük többszörösen megcsavart kérdések is, melyeket az egyes fejezetek végén a megoldások követnek. Megtudható belőle, hogy milyen kapcsolat áll fenn a logika és az élet között milyen út vezet a paradoxontól az igazságig, s az is, hogyan bizonyítható bármi. Ha mindezen túljutottunk, egy orron fricskázás árán azt is megtudhatják: Mi a címe ennek a könyvnek? - A logikai feladványok kedvelőinek ajánlható. ISBN: 978-963-279-033-6A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 16:13
. Drakula rejtélye és más logikai feladványok - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Virtua Tennis 2. (Ps2) Program - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

PLAYSTATION 2 JÁTÉKSZOFTVER (ANGOL NYELVŰ). A LEMEZ KIFOGÁSTALAN ÁLLAPOTÚ.
- eredeti tok
- eredeti borító
- kézikönyv nélkül
- Személyes átvétel Csepelen lehetséges.
- Szállítás: bélelt buborékos borítékban.
- Fizetés: előreutalás után, postázás az összeg beérkezése esetén azonnal
AZ ÁR FIX, CSERE NEM ÉRDEKEL!!!


Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Az aukció vége: 2011-07-05 15:37
. Virtua Tennis 2. (Ps2) Program - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

OLCSÓ! PureVision Spheric 6 db, havi kontaktlencse - Jelenlegi ára: 6 490 Ft

Kérjük, nézze meg a galériában többi termékünket is! Hiszünk abban, hogy nincs Magyarországon nálunk olcsóbb - átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol! Kérjük, ha kontaktlencsét rendel tőlünk, rendelése során a megjegyzés részben küldje el nekünk a kontaktlencse paramétereit! (dioptria, görbület, tórikus lencséknél még cylinder és tengely. Köszönjük! ) Kiszerelés: 6db/csomag Hordási idő: havi Elérhető dioptriák: -12. 00-től +6. 00-ig; -12. 00 és -6. 00 között 0, 5 dioptriánként
-6 és 0. 00 között 0, 25 dioptriánként
0. 00 és +6. 00 között 0, 25 dioptriánként Elérhető görbületek (BC): 8. 6   Termékleírás: A Bausch&Lomb PureVision kontakt lencséje volt az első, amely AerGel™ anyagot használta, ezáltal biztosítva Önnek a rendkívüli éleslátást és kényelmet. Az egyedülálló optikai kialakításának köszönhetően sikeresen csökkenti a szférikus aberrációt – ez az a természetes állapot ami miatt homályosnak, ködösnek látja a környezetét-. A speciálisan lekerekített széle biztosítja a mindennapi kényelmet. Az AerGel™ teszi a PureVision lencséket rendkívűl egészségessé és kényelmessé. Ez elegendő oxigént juttat a szembe, és megakadályozza a fehérje lerakódást. Az átvétel és fizetés menete: - Kérjük jelezze a Vaterás vásárlás során, hogy
-* futárral vagy személyesen szeretné-e átvenni a terméket. (A házhoz szállítás díja 899 forint, 15. 000 forint összértékű rendelés esetén ingyenes. A személyes átvétel Budapest belvárosában található irodánkban ingyenes)
- * készpénzben vagy banki utalással kíván-e fizetni.
- Ön a Vaterás leütést követően megkapja a visszajelzést elérhetőségeinkkel. Kérnénk, hogy ezt követően küldjön nekünk egy válasz emailt a következő adatokkal: dioptria-érték, görbületet (és tórikus, multi/bikofális lencsék lencsék esetén a további szükséges paraméterek). Szintén jelezze, hogy milyen módon kívánja átvenni és kifizetni a terméket.
- Mi ezután visszaigazoljuk megrendelését és a várható szállítási időt, amely várhatóan 2-4 munkanap (esetleg ritka dioptriák és tórikus lencsék esetén 4-10 munkanap) lesz.
- Végül egy újabb emailben értesítjük Önt, amikor a termék raktáron van és személyesen átvehető vagy átadjuk a futárnak.
- Személyes átvétel esetén Ön megkapja irodánk címét és az útbaigazítást térképpel. Munkanapokon 9. 00 és 17. 00 között várjuk Önt irodánkban. A futár a megadott szállítási címre (házhoz vagy munkahelyre) viszi a termékeket, a feladást követő 24 órán belül. Amennyiben nem találja Önt, akkor még legfeljebb 2 alkalommal próbálkozik a kézbesítéssel. A kiszállítás hétfőtől szombatig naponta 8. 00 és 20. 00 óra között történik. - 30 napos visszavételi garanciát adunk a sértetlen, bontatlan csomagolású termékekre (a törvényileg kötelező 8 napos elállási jogon felül) Ha vannak még kérdései, írjon nekünk! Bármely további kérdését szívesen megválaszoljuk!
Nézze meg további termékeinket is! Szerintünk nálunk találja Magyarország legolcsóbb kontaktlencséit, folyadékjait és szemcseppjeit! Átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol.
Kellemes vásárlást kívánunk, és reméljük, hogy visszatérő vásárlónk lesz!
Az eOptika csapata



Jelenlegi ára: 6 490 Ft

Az aukció vége: 2011-06-25 15:21
. OLCSÓ! PureVision Spheric 6 db, havi kontaktlencse - Jelenlegi ára: 6 490 Ft

Nokia 5530 XpressMusic - Jelenlegi ára: 41 900 Ft

MOBILBAN IS A LEGNAGYOBB! Gyors HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 30. 000 Ft felett INGYEN! Új és használt mobiltelefonok adás-vétel , szervizelés! ---------------------------------------------------------------Kérjük telefon esetén megrendelésnél érdeklődjön , hogy jelenleg van e raktáron a választott szín! Az akciós árat cégünk a készlet ereéig garantálja, mivel számos helyen jelenik meg hirdetésünk, így kérjük leütés előtt érdeklődjön az aktuális készletről! Megértését köszönjük! Amennyiben munkanapon 16h-ig (előzetes egyeztetést követően) leüti a terméket, úgy még akár aznap lehetősége nyílik a személyes átvételre budapesti üzletünkben, vagy ahogy kapacitásunk engedi Budapesten DÍJMENTESEN mihamarabb kiszállításra kerül. Vidéki címre a RoyalSprint futárszolgálat kézbesíti a csomagot, melyet átvételkor kell egy összegben kifizetni, ezt leghamarabb másnapi munkanapra tudjuk garantálni.
Ennek díja: 30. 000 Ft alatti rendelés esetén 1. 500 Ft
30. 000 Ft feletti rendelés esetén INGYENESA fizetés, készpénzzel, vagy előre utalással történhet, illetve budapesti üzletünkben, személyes átvételkor lehetőségük nyílik bankkártyával való fizetésre is, ám ebben az esetben az ár néhány százalékkal módosul. Kérjük, amennyiben nem a készpénz fizetési formát választaná a részletekről érdeklődjön! Cégünk jogosult az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. Törvény 48 § alapján különbözeti adózás szerint adózni. Készülék leütése esetén engedje meg, hogy ajánljak néhány használathoz szinte nélkülözhetetlen kiegészítőt:
Kijelző védő fólia
Memória kártya
Gépkocsi töltő
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem tekintse meg további termékeinket!


Jelenlegi ára: 41 900 Ft

Az aukció vége: 2011-06-28 14:41
. Nokia 5530 XpressMusic - Jelenlegi ára: 41 900 Ft

2011. június 24., péntek

strasszos köves fehér legging -XL - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Rugalmas, PAMUT anyagból készült kövekkel kirakott, pillangó minta!!
fehér színű leggings!
ÚJ!! Címkés!
Derék: 2×30-50cmig
Comb: 2×20-32cmig nyúlik
Hossz: 68 cm
Fizetés után azonnal postázok!
Kapcsolattartás e-mailen!
Nézz szét nállam!



Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 14:17
. strasszos köves fehér legging -XL - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

TRIBORD Papucs 39-es Szürke - Jelenlegi ára: 500 Ft

Decathlon TRIBORD Papucs
Velúr, nagyon kényelmes, kevesett hordott
Szürke, lábujj közös.
Köszi, hogy benéztél: )



Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 13:57
. TRIBORD Papucs 39-es Szürke - Jelenlegi ára: 500 Ft

S.Oliver nyári farmer ? halász nadrág 40-42(mértem - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Jó állapotú , nyárias farmer anyag ülep elől: 26, hától: 40 cm, combtőnél: 33x2 cm


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 13:30
. S.Oliver nyári farmer ? halász nadrág 40-42(mértem - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Kistehén: Picsába az űrhajókkal! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

eredeti, bontatlan, 2010 EMI
1.     Kell zsír
2.     Szerény nyúl
3.     Vágjál hátba!
4.     Egyszer otthon pöcse nőtt egy nőnek
5.     How could you Follow me
6.     Tanulni még!
7.     Edd meg, ami tönkretesz!
8.     Jó csávó a Markó
9.     Mi sötétben szeretnénk mindent csinálni!
10.     Lassan talál
11.     Tekerem az erőt
12.     Kék busz
13.     Intro


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-07-01 12:28
. Kistehén: Picsába az űrhajókkal! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

7up juice piros medálos nyaklánc AKCIÓ - Jelenlegi ára: 1 790 Ft




Jelenlegi ára: 1 790 Ft

Az aukció vége: 2011-07-02 12:06
. 7up juice piros medálos nyaklánc AKCIÓ - Jelenlegi ára: 1 790 Ft

Samsung 160GB külső HDD 1Ft-ról NMÁ!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó egy Samsung 160GB külső HDD
Kb. fél éves nagyon keveset használt bad sector mentes...
1Ft-ról indul...


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-07-04 11:40
. Samsung 160GB külső HDD 1Ft-ról NMÁ!!! - Jelenlegi ára: 1 Ft

FIT-NET Robust Star szobakerékpár - Jelenlegi ára: 24 990 Ft

Eredeti ár: 32. 990 Ft Vatera ár: 24. 990 Ft
Robust Star szobakerékpár - Sokak kedvence
A Robust Star szobakerékpár jellegzetes formatervezése mellett kis helyigényével hívja fel a figyelmet magára. A Star szobakerékpár mágnesfékes rendszerének köszönhetően egyenletes hajtást biztosít, ezért a működése ízületkímélőnek tekinthető.
Az egyszerű kezelésű LCD kijelző folyamatosan tájékoztat az edzésparaméterek alakulásáról, beleértve a pulzus változásának követését is. A komfortos ülés pedig a kényelem szempontjait szolgálja akár hosszabb időtartamú edzések alatt is. A Robust Star szobakerékpár szinte teljesen hangtalan, csendes működésével kategóriájának egyik legkiválóbb típusa.
Tulajdonságok
Edzés módok manuális, 8 fokozatban állítható
Egyéb zselés, komfortos ülés, egyszerűen kezelhető egygombos komputer, szállítógörgők, állítható ülésmagasság
Fékrendszer mágnesfékes
Garancia 3 év a vázszerkezetre, 1 év általános
Kézpulzus
Kijelzők LCD: idő, sebesség, távolság, kalória, pulzus, scan
Max. terhelhetőség 100 kg
Méretek (H x SZ x M) 87 x 56 x 114 cm
Súly 18 kg
Ülés állítás: függőlegesen



Jelenlegi ára: 24 990 Ft

Az aukció vége: 2011-06-27 11:31
. FIT-NET Robust Star szobakerékpár - Jelenlegi ára: 24 990 Ft

5" gps navigáció akár ingyen - Jelenlegi ára: 1 Ft

A készülék csak kipróbálva volt, használva nem. A fólia még rajta van a kijelzőn, teljesen karcmentes a készülék. Magyar menü, magyar navigációs hang és Windows CE 6 op. rendszer van rajta.
Főbb jellemzők:
- 5" 480x272 felbontású kijelző
- FM transzmitter, MP3, WMA, AVI, MP4, 3GP, MPEG lejátszás, text fájl olvasó, képnézegető
- 4GB belső memória, 16GB-ig bővíthető microSD-vel (memóriakártya nincs hozzá)
- Gyors Sirf Atlas V 600MHz CPU
- 128MB DDR2 belső RAM (programmemória)
- Teljes Eu. térkép
A csomag tartalma: GPS (érintőceruzával), autós tartó, adatkábel, szivargyújtós töltő, fülhallgató.
Nincs villámár, a legmagasabb licit viszi. Postán is elküldöm. Jó licitálást!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 21:12
. 5" gps navigáció akár ingyen - Jelenlegi ára: 1 Ft

Tömörfa Szék - Jelenlegi ára: 5 500 Ft


Tömör Bükkfa szék. Egyenesen a gyártótól. Nincsenek felesleges plusz költségek. Minőségi anyagból a legmasszívabb kivitelben készülnek, vendéglátóipari egységek számára is. Igényes étkezőgarnitúrák választható színekben. A székek tömör fából, erős vastag zsenília szövettel, vastagon párnázva készülnek. Hozzáillő asztalokat is gyártunk-forgalmazunk.
A Szállítás az ország egész területén megoldható. érdeklődjön!
Asztalt és széket darabra is lehet vásárolni.
Állandó Raktárkészletről több típusból is választható. (tipusonként az ár változhat)Színek: Éger, Cseresznye, Calvados, Bükk, Venge, dió...



Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Az aukció vége: 2011-06-26 20:16
. Tömörfa Szék - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

ÁLOMSZÉP virágmintás szoknya (38) - ez is 1Ft - Jelenlegi ára: 1 Ft

álomszép virágmintás, dupla rétegű szoknya
teljesen újszerű!
csinos darab
dereka gumis: 34-43 cm
(kb. 180gr)
Ha van időd, nézz körbe nálam.
Folyamatosan töltöm fel a termékeimet 1 Ft-ról!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-06-30 19:45
. ÁLOMSZÉP virágmintás szoknya (38) - ez is 1Ft - Jelenlegi ára: 1 Ft

Hollóházi kézzel festett madár figura nipp - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Hollóházi kézzel festett porcelán nipp.
Alján Hollóházi kézi festés jelzéssel, festője szignójával.
A fotókon látható szép állapotban, egyik szárnya festése kicsit festési pöttyös.
Szárnytávolsága 16 cm.
Személyesen is átvehető Szegeden, de postázom is.
Postaköltség súly alapján a mindenkori postai díjszabás szerint.
Több áru megvásárlása esetén egy postaköltséggel egy csomagban küldöm.
A licitált áruk összevárhatók.
445. P4


Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Az aukció vége: 2011-06-29 18:32
. Hollóházi kézzel festett madár figura nipp - Jelenlegi ára: 1 400 Ft